Római saláta, az afrodiziákum

Saláta, ami egyben afrodiziákum

Ki gondolná, hogy az idényzöldség évezredekkel ezelőtt a férfierő legfőbb szimbóluma volt?

 

A Cézár-saláta egyik legfontosabb hozzávalója, a római saláta vastag leveleivel, roppanós szívével nemcsak fittebbnek tűnik a többi tavaszi salátánál, de valójában az is. Kényesebb rokonaival ellentétben jól tűri a meleget és rengeteg (a jégsalátánál biztosan több) vitamint és tápanyagot tartalmaz: C, K és A-vitamint, folsavat, kalciumot, káliumot, foszfort, vasat. Mindezeknek köszönhetően kiváló energetizáló, gyulladáscsökkentő antioxidáns – emellett van egy, a történelem ködébe vesző titka...

Nevéből adódóan a római salátát az ókori Róma közvetítésével ismerte meg Európa, de nem mindenhol hívják így: angol nyelvterületen, főleg Nagy-Britanniában „cos lettuce” néven fut, vélhetően a görög Kosz szigete után, ahonnan származtatják. Egy másik megközelítés a szó arab gyökerét hangsúlyozza, arabul ugyanis „khus” jelentése: saláta.

A római saláta valódi gyökereihez mélyebbre kell ásnunk, mint az arab, a római vagy a görög kultúra, bár közvetítőként kétségtelenül ők gondoskodtak elterjedéséről. A saláta ősét ugyanis már az egyiptomi predinasztikus korban (mintegy 6000 éve) számon tartották, sőt, igen magas pozíciót töltött be Min, a termékenység istenének elengedhetetlen kellékeként. Az olykor „Khem”-ként vagy „Khnum”-ként is megjelenő, teremtő erőt hordozó isten kultuszközpontjai Felső-Egyiptomban, Luxor közelében voltak, a mai Quift (Coptos) városka és Akhmim (Panopolis) területén.

Mint energikus ifjúként, sötét bőrrel, fallikus attribútumokkal, cséphadaróval a kézben ábrázolták, ebben a formájában a reprodukció letéteményeseként (a cséphadaróval szétválasztott magvak sokasága termékenységi szimbólum, egyben a hatalom, a fáraók jelképe). A sötét bőr Min núbiai eredetére és arra is utalhat, hogy Khnum, a Nílus-delta istene (akivel Mint sokszor társítják), a föld élő agyagából teremtette meg az embert…

Ahogy az évezredek múltak, Min jelentősége egyre csak nőtt Egyiptomban: Hórusszal, Ízisszel, Ozirisszel és magával Ámunnal állt egy szinten, és ahogy később a görögök kapcsolatba kerültek az ősi egyiptomi kultúrával, Min az ő Pánjukban (a vad természet és a termékenység istene) öltött testet. Min tiszteletére minden évben többnapos szüreti fesztivált rendeztek – a menet ekkor dús salátacsokrokkal vonult fel –, az Újbirodalomban pedig a fáraók koronázási ceremóniáján játszott fontos szerepet, ekkor kellett ugyanis a fáraónak bizonyítania, hogy ereje teljében van, és hogy képes – a Nílus áradásához hasonlóan – biztosítani birodalma prosperitását.

A római saláta egyiptomi ősét már i.e. 2680-ban termesztették, egyrészt magjainak olajáért, másrészt azért, hogy Min „fáradhatatlanul tehessen eleget” férfiúi kötelezettségeinek. A salátának ugyanis afrodiziáló, potencianövelő hatást tulajdonítottak (szimbólumrendszerének része volt az is, hogy a tüskés szárat megvágva fehér, tejszerű anyag folyt ki belőle).

Az egyiptomi ős a mai római salátánál nagyobb volt: úgy 75 cm magasra nőtt, sok fennmaradt egyiptomi domborművön találkozhatunk vele Min kísérőjeként. Egyiptomból aztán görög közvetítéssel a Római Birodalomba került, i.sz. 50 körül pedig egy római agronómus, Columella már számos fajtáról értekezik – ezek voltak mai salátáink felmenői.

Természetesen nem alaptalanul tulajdonítottak afrodiziáló hatást az ős-salátának az egyiptomiak: az ilyen erőteljes, rusztikus zöldségekben a klorofill és a magas tápanyagtartalom révén duzzad az energia, mint említettük, bővelkednek vitaminokban és tápanyagokban, frissítik, pezsdítik a szervezetet, fokozzák az aktivitást. Ajánlott belőlük naponta egy jó adagot fogyasztani sütve, párolva,levesként, szószként vagy friss salátának bekeverve, illetve akár egy-egy trendi smoothie, turmix vagy préselt levekből készült mocktail (wellnesskoktél) részeként. Utóbbi esetekben, nyers fogyasztásnál különösen figyeljünk rá, hogy a saláta kiváló minőségű legyen, és hogy a salátalevelek nagyon jól meg legyenek mosva. (A potencianöveléssel kapcsolatban: a zöld rokonok közül leginkább a rukkolának, a zellernek és a spárgának tulajdonítanak hasonló erőt speciális hatóanyagaik miatt.)

A római salátát tehát mind nyersen, különféle salátakompozíciókban, mind hőkezelve készíthetjük: a hagyományos római, laziói konyhában számos példát találunk finoman fűszerezett, sült, grillezett interpretációkra. Jó ötlet az is, ha szokásos köreteinkből 1/3-al kevesebbet főzünk, és azt olívaolajon megsütött, kellemesen fűszerezett (frissen tört bors, kömény, fokhagyma, mustármag) római salátával helyettesítjük. Nagyon finom a sült római saláta friss citrommal, ropogós fokhagymás kenyérrel és egy szép szelet sült hallal is. Kísérői lehetnek a különféle mártogatósok, mint pl. a magos mustárral, friss zöldfűszerekkel megbolondított házimajonéz vagy egy izgalmas joghurtkrém (ld. előző bejegyzéseinket).

Sült/grillezett római saláta:

 

Gasztrotipp: a Pecorinót helyettesíthetjük más, minőségi, aromás keménysajttal, a franciás, kéksajtos interpretációk szintén finomak, valamint remekül passzolnak a kompozícióhoz a pirított magvak, diófélék is.

Szezontipp: a nyári grillrácson még rusztikusabbra, ellenállhatatlanabbra sülnek a salátaszívek…

(Cézár-tipp: a világ talán leghíresebb salátáját Cesare Cardini találta fel 1924-ben, az eredeti receptre keressünk rá az interneten, megéri.)