Diós-szilvás őszi süti

Finomság a magvak ünnepén

 

A számos amerikai gasztro és egyéb ünnepnap között október 22-ének, a magvak és diófélék ünnepének tényleg van értelme: ráirányítja a figyelmet egy olyan természetes táplálékforrásra, melyet sajnos sokszor hajlamosak vagyunk elhanyagolni. Pedig életmódkutatások szerint azon közösségekben, ahol rendszeresen fogyasztanak olajos magvakat (diót, mandulát, napraforgót, kesut, pisztáciát…) sokszor kiugróan magas az átlagéletkor, a koleszterinnel, vércukorszinttel, keringéssel, vérnyomással, szellemi funkciókkal kapcsolatos problémák pedig lényegesen kisebb arányban fordulnak elő.

A csonthéjasok persze nem önmagukban, hanem egy egészséges rendszer részeként szerepelnek a táplálkozásban, a Mediterráneum egyes részein például délutánonként aszalt gyümölcsöket és magvakat nassolnak, a durumtésztákat szintén őrölt magvakból (fenyőmag, mandula, pisztácia) készült pestókkal tálalják, illetve több fogást (halak, saláták, hüvelyesekből készült krémek) pirított magvakkal szórnak meg.

 

 

A magfélék között vitathatatlanul az egyik legértékesebb a dió, mely kivételesen hatékony antioxidáns (gyulladásgátló), emellett gazdag növényi fehérjeforrás, ami ásványok, tápanyagok egész arzenálját (kalcium, kálium, vas, réz, mangán, magnézium, cink, szelén) zárja magába. A népi hagyományok szerint várandós kismamáknak kifejezetten ajánlott diót fogyasztani, mert „akkor lesz jó a tejük”, valamint a diótól „okos lesz” a születendő gyermek. Utóbbinak nem csupán a dió agyra emlékeztető formája miatt van alapja, hanem azért is, mert kivételesen magas „agyépítő” Omega-3 zsírsavakban. Szintén érdemes hangsúlyozni a dió folsavtartalmát, ami, mint tudjuk, a várandósság alapvitaminja. Sokaknál az egészség mellett a szépség is nagy szerepet játszik a dió fogyasztásában, gazdag E-vitamin tartalma révén ugyanis ápolja, táplálja a hajat és a bőrt.

Az elfogyasztott mennyiséget tekintve magvakból, diófélékből – mint bármely más természetes „szupertáplálékból” – a visszafogottság és a rendszeresség a mérvadó. A dió értékeiből már napi pár szem (kibontott dióból egy kis maréknyi) biztosítja a kellő adagot – egészségügyi szempontból így, frissen, esetleg sütőben vagy száraz serpenyőben kissé megpirítva (akár zöldfűszerekkel megszórva) a legértékesebb.

Gyerekeknek, idősebbeknek a jó emészthetőség kedvéért pestóba őrölve vagy aprítógépben krémesítve is készíthetjük, akár ízes-zöldfűszeres, akár édes interpretációban (az egyik legismertebb szíriai, libanoni ételspecialitás egy fantasztikusan finom asztali krém, az ún. „muhammara”, melyet aprított vagy őrölt dióból és aleppói paprikából, köménnyel, chilivel, fokhagymával, gránátalma-melasszal, citromlével és olívaolajjal készítenek, lepénykenyérhez és sokminden máshoz kínálnak – érdemes az itthoni hozzávalókkal kísérletezni).

Az alábbi receptben pár szemnél ugyan több dió van, de olykor talán megengedhetünk magunknak egy kis lazulást, falatozást az indián nyár aranyló fényében…

 

Diós-szilvás őszi süti

 

Készíthető hőálló nyelű serpenyőben vagy egy kerek sütőtálban.

Hozzávalók 6-8 személyre:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elkészítés:

  1. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A sütőformát vékonyan vajazzuk ki.
  2. Mossuk meg, magozzuk ki, vágjuk vékony szeletekre a szilvát.
  3. Aprítógéppel őröljük finomra a diót.
  4. Keverjük simára a vajat a cukorral, majd egyenként adjuk hozzá a tojásokat és keverjük könnyű, habosra.
  5. Szitáljuk bele a lisztet és keverjük simára – habosítani már nem kell.
  6. Adjuk a tésztához a sütőport, a citromhéjat, a vaníliaesszenciát és a csipet sót is.
  7. Végül keverjük el benne a finomra őrölt diót. Elég sűrű, masszív tésztát kapunk.
  8. Öntsük a tésztát a kivajazott serpenyőb vagy sütőtálba, a tetejét igazítsuk el.
  9. Kívülről befelé haladva, az óramutató járásával megegyező irányban helyezzük rá a szilvaszeleteket.
  10. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 40-50 perc alatt aranybarnára sül (30 perc elteltével mindenképp nézzünk rá). Akkor van kész, ha egy hústű tisztán jön ki a közepéből.
  11. Mézes topping: icipici víz hozzáadásával melegítsük fel a mézet a mikróban és kenjük át vele a sütőből épp kivett szilvás-diós süti tetejét. Extra fényes, exra finom lesz!

Szilva, mi szem-szájnak ingere>>