International NO DIET day

Diéta stop: május 6-án mindent szabad (?)

 

 „Mi lenne, ha ezt az időt és energiát a karrieretekre fordítanátok?” – kérdezte Mary Evans Young 1991-ben a munkahelyi kávészünetek egyikén, amikor kolléganői már percek óta azon meditáltak, megengedjenek-e maguknak egy kekszet a kávéhoz – felrúgva ezzel aktuális diétájukat – vagy ne. Youngot két másik esemény is arra sarkallta, hogy 1992-ben létrehozza Nagy-Britannia első diétaellenes klubját, a Diet Breakers-t. Az egyik egy riportműsor volt két nővel, akik a vékonyság érdekében gyomorszűkítő műtétet hajtattak végre magukon. Miután egyikük gyomorösszehúzó kapcsa szétnyílt, és az összes leadott súlyt visszaszedte, még háromszor (!) ment neki a beavatkozásnak, aminek veszélyeiről egyébként nem kapott kielégítő felvilágosítást. A második, megrázó történet egy tinédzseré volt, akit alkata miatt csúfoltak az iskolában és mivel nem tudott lefogyni, felakasztotta magát. A lány brit számozás szerint 14-es, amerikai szerint 12-es méretű volt.

Young diákként maga is átment a lelki-fizikai tortúrán: csúfolták, kiközösítették, fogyásra tett erőfeszítései végül anorexiába torkolltak. 1992-ben úgy döntött, fellép a nyomás ellen és meghirdette Londonban az első „diétaellenes napot” (No Diet Day). A lényeg nem az volt, hogy végre mindenki büntetlenül telenassolja magát, hanem hogy legyen egy alkalom, amikor különböző korú-alkatú nők összejönnek, piknikeznek és nem az a téma, hogy ki milyen sorsforsító diétára esküdött épp fel. A Hyde Park-beli eseményen tucatnyian vettek részt „Ditch That Diet” (ejtsd a fogyókúrát) feliratú molinókkal, majd, mivel esett az eső, a parti Mary Youngnál folytatódott.

Young álmában sem gondolta, hogy ötlete lavinát indít el: a következő években a „diétaellenesség” gyorsan terjedt az USA-ban (főleg Kaliforniában, Texasban, Új Mexikóban és Arizonában), Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Izraelben, Dániában, Svédországban és Brazíliában. A nemzetközi fogyókúra-ellenes nap: „No Diet Day” időpontját végül május 6-ára tették, az esemény szimbóluma a világoskék szalag.

Napjainkban, a közösségi média korában a fogyókúrával kapcsolatos bizarr, drámai vagy épp gyomorforgató történetek ugyanúgy villámgyorsan elérnek minket, mint a helyzet normalizálását célzó információk (tápanyagalapú táplálkozás, fókuszváltás és figyelemelterelés, pozitív minták, mint pl. a Kék Zónák életmódja, ahol a világ legidősebb, legegészségesebb emberei élnek). A mindenféle női méret elfogadására létrejött szövetség (International Size Acceptance Association), valamint az 1966-ban az USA-ban alapított NOW (National Organisation For Women) 1998-tól szervez a testkép elfogadására irányuló programokat. A mozgalom az internet és a közösségi felületek révén még nagyobb hatásfokra kapcsolt, ennek is köszönhető, hogy Izraelben 2013-ban életbe lépett az első, modellekre vonatkozó törvény, mely megszabja azt a BMI (testtömeg-index) határt, amivel egy modellnek rendelkezni kell a munkavállaláshoz. A törvény értelmében azt is kötelező feltüntetni, ha egy modell fotóját 7%-ban vagy ennél nagyobb mértékben retusálták, hogy vékonyabbnak tűnjön.

A francia kormány által 2015-ben elfogadott és 2017-ben életbe lépett törvény szerint csak érvényes egészségügyi igazolással rendelkező modelleket foglalkoztathat egy ügynökség, a vizsgálat főleg arra irányul, hogy a modell nem kórosan sovány, alultáplált-e. A retusált fotókat szintén címkével kell ellátni. Míg Izraelben a törvény megszegése „csak” jogi eljárást von maga után, Franciaországban keményen büntetnek: a kihágásokért 37500-tól 75000 euróig terjedő bírság, valamint akár 6 hónap szabadságvesztés is kiszabható.

Angliában, bár törvényi szabályozás még nincs, 2016-ban a londoni tömegközlekedés területén betiltották az egészségtelen testképet promotáló reklámokat, 2017-ben Norvégiában ezt minden közösségi térre kiterjesztve vezették be. Ausztráliában az álláspont jelenleg az, hogy az egészséges testképet támogató megoldásokat az egészség- és szépségiparnak kell magára vállalni és kidolgozni, de egy nem kötelező etikai kódex itt is érvényben van, amihez a szépségipar szereplői csatlakozhatnak. A világszerte tapasztalható szemléletváltáshoz nagyban hozzásegítettek azok a nők is – Beyoncé, az első világhírű plus-size modell Ashley Graham vagy épp Michelle Obama –, akik mind küllemükkel, mind kommunikációjukkal egy egészséges, természetesen sokféle női megjelenést, a pozitív testképet és az önelfogadást sugározzák.

Nem szabad azonban átesni a ló túlsó oldalára: ez a lényege az amerikai National Academy of Medicine (Nemzeti Gyógyászati Akadémia, egy non-profit szervezet) a május 6-i „No Diet Day”-jel kapcsolatban kiadott állásfoglalásának. Az intés röviden arról szól, hogy az egészséges testkép elősegítése tényleg az „egészséges” testre és ne „mindenféle” fizikai állapot elfogadására, promotálására irányuljon. Vannak ugyanis esetek, napjainkban nem is kevés, amikor a felhalmozódott túlsúlyt igenis le kell adni, ez akár élet-halál kérdése is lehet. A Gyógyászati Akadémia egy másik tanulmánya szerint a túlsúly leküzdésének módja azonban semmiképp nem az állandó fogyókúra, ugyanis „azok, akik különböző testsúlycsökkentő programokban vesznek részt, az átlagosan 10% százaléknyi súlyvesztés után 1 évvel e súly 2/3-át, míg 5 évvel nagy valószínűséggel az egészet visszaszedik”.

Mivel alkatunk, genetikánk, fizikai aktivitásunk, csontjaink súlya, stb. eltérő, igazából a derék-csípő-váll arány számít az egészség egyik legfontosabb, legkönnyebben megállapítható mércéjének. A derék körkerülete a belső szervek közötti, ún. „zsigeri” zsírfelhalomzódás indikátora, ez a zsírfelesleg több szempontból is veszélyes lehet a szervezetre. A mérés igen egyszerű: mérjük meg egy mérőszalaggal a derekunk, majd a csípőnk kerületét, a derék értékét pedig osszuk el a csípőével: egy arányszámot kapunk. Amennyiben ez a szám nők esetében nagyobb, mint 0,85, férfiaknál pedig 0,9, akkor érdemes életmódot, táplálkozást váltani, hogy súlyt veszítsünk és arányaink átrendeződjenek. A derék-csípő arányra ugyanaz vonatkozik, mint a derék-váll arányra: minél nagyobb a kettő között a különbség, annál jobb.

„Mi lenne, ha ezt az időt és energiát a karrieretekre fordítanátok?” – tette fel a kérdést Mary Evans Young 1991-ben. Van benne valami, ugyanis a tartós súlyvesztés egyik sarokköve az, hogy megtaláljuk azt a célt, kihívást, élményt, ami a nassolás helyett be tudja tölteni életünket. Sokat tanulhatunk a Kék Zónák szeniorjaitól, és persze az sem árt, ha fogjuk a barátnőket, készítünk egy pazar pataflát és elmegyünk piknikezni. A fogyókúra említése pedig szigorúan tilos!

 

 

Edd magad százévessé! Így élnek a „szuperszeniorok”>>

A piknik csúcsa: patafla>>

 

(Képek: Pinterest)