Csirkemell gombaszósszal

Csirkemell gombaszósszal

HOZZÁVALÓK

  • 1 kg csirkemell
  • 2 ek olaj
  • 350 g csiperke gomba
  • 3 mogyoróhagyma
  • 300 ml MEGGLE 15 % Főzőkrém
  • 100 ml fehérbor
  • 300 ml csirkehúsleves alaplé
  • maréknyi apróra vágott friss kakukkfű
  • maréknyi apróra vágott petrezselyem
  • só, bors ízlés szerint

ELKÉSZÍTÉS

Mossuk meg a csirkemelleket, majd töröljük szárazra. Vágjuk félbe őket, sózzuk és borsozzuk a húsok mindkét oldalát, majd tegyük félre őket. 

Melegítsünk a serpenyőben olajat, tegyük bele az apróra vágott mogyoróhagymát, süssük üvegesre. 

Mossuk meg a gombát, vágjuk vékony szeletekre, tegyük bele a serpenyőbe a hagyma mellé és pirítsuk össze őket folyamatos kevergetés mellett pár percig. 

Öntsük hozzá a fehérbort és pároljuk kb. 5 percig. Fokozatosan adjuk hozzá az alaplevet és hagyjuk alacsony lángon még pár percig főni.

Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. 

Ha túl sűrű a szósz, akkor öntsünk hozzá még egy kis alaplevet.

Közben süssük meg a csirkemelleket egy másik serpenyőben. 

Adjuk a MEGGLE 15 % Főzőkrémet a gombához és alacsony lángon főzzük addig, amíg eléri kívánt sűrűséget. Végül tegyük hozzá a felaprított kakkukfüvet és petrezselymet, majd sózzuk és borsozzuk, ha szükséges. 

Öntsük rá a szószt a csirkemellekre, és forraljuk fel. 

Tálaljuk a kedvenc köretünkkel, például steak burgonyával.