Akár december 6-án, 19-én vagy karácsonykor érkezik meg hozzánk, nyilvánvalóan mindenki tisztában van Szent Miklós, alias Mikulás érdemeivel – valljuk be mégis, Herr Krampus nélkül sokkal unalmasabb lenne az ünnepi „show”. Kell egy kis dráma és spiritusz, kell valaki, aki görbe tükröt tart elénk, és emlékeztet rá: semmi sem fekete-fehér, a Mikulás sarkában sertepertélő Krampusz belelát legsötétebb titkainkba, és szankcionálja is azokat. De ki ő valójában? Semmiképp sem mellékszereplő a jóságos Télapó árnyékában, családfáját tekintve sokkal inkább ősi, emberfeletti tulajdonságokkal bíró lény, aki több mint valószínű az ógörög mitológia Pánjának egyenes ági leszármazottja.
Pán a faunokhoz és szatírokhoz hasonló, de náluk magasabb rangú, kecskeszarvú, -lábú és -farkú, vad természeti istenség, pásztorok, halászok, vadászok védelmezője, a nimfák, a zene és a szabad szerelem pártolója. Görög hagyományok szerint ő segítette győzelemre Miltiadészt I. Dareiosz ellen az i.e. 490-es marathóni csatában, a hálás katonák ezért egész Görögországban elterjesztették kultuszát. Tőle várták, hogy újra és újra halálos rettegést keltsen ellenfeleikben (innen származik a páni félelem és a pánik szó), jókedvében azonban pánsípjával vadakat csalogatott elő az erdőből és féktelen vigasságot, bacchanáliát csapott. Kedvenc évszaka a tavasz, amikor kitombolhatta nyers, termékenységi energiáit, kultuszközpontjai pedig – ahol különböző állat- és terményáldozatokat mutattak be neki – személyiségéből adódóan nem városokban, hanem erdei barlangokban voltak. Furcsa módon az i.e. 300-as évektől hanyatlott nimbusza, ekkoriban öregemberként ábrázolták, sőt, később (ahogy Plutharkosz „Moralia” c. művében írja) halálhírét is keltették. De hogyan halhat meg egy isten? Talán igaz a mondás: semmi sem vész el, csak átalakul, ha jól megnézzük Herr Krampust, tagadhatatlan a hasonlóság közte és Pán között. Vajon a reflektorfénybe vágyó természetisten lépett ki a kulisszák mögül kissé átfazonírozva, hogy a modern kort is meghódítsa?
Kutatások szerint a krampuszdivat 19. századi fellángolása alpesi falvakból ered, ahol nagy hagyománya van a Krampuslaufnak (szó szerint: krampuszfutás). Az egyes területeken Klaubaufként ismert rítus gyökere a kereszténység előtti időkből származó „Perchtenlauf”, melynek keretében fiatal férfiak Perchtnek: egy démoni, többarcú (hamvas szépség és csúf boszorka), tradicionálisan feminin lénynek maszkírozzák magukat, így razziáznak, hogy kikergessék a rossz szellemeket a házakból. Percht vagy (női mivoltában) Perchta ugyanis, akit az Alpok egyes részein Berchtának/La Befanának hívnak és bölcs asszonyként, istennőként tisztelt, különösen kényes volt arra, hogy a lányok megszőtték-e az adott évre előírt gyapjút és lenvásznat: teljesítményüket (leginkább karácsony és a január 6-i vízkereszt közötti napokban) szigorúan ellenőrizte, mulasztás esetén pedig súlyos szankciókat helyezett kilátásba (a gyomor felvágása és telepakolása kövekkel és szalmával, például).
Mivel az az egyház az alpesi Perchtben a tűzzel-vassal üldözött boszorkányok Pán-szerű „agancsos istenét” vélte felfedezni, betiltotta a pogány szokást, a dörgedelemnek a világtól elzárt hegyvidékeken azonban nemigen volt foganatja, így a rítus maradt, csak Percht/Perchta helyett Herr Krampus főszereplésével. Az egyház végül belátta, hogy Krampuszt lehetetlen a színpadról csak úgy letaszítani, így taktikát váltott, és inkább beemelte a gyerekeknek szóló, erkölcsöt, bölcsességet hirdetni hivatott ünnepi színjátékba, a Nikolausspielbe, természetesen a piros püspökruhában pompázó Mikulás alárendeltjeként.
A taktikus Krampusz azonban nem élte meg lefokozásként e partnerséget, inkább imidzsépítésre használta ki az alkalmat, úgy tűnik, abszolút sikerrel: az 1800-as években már Európa-szerte krampusz-képeslapokon (Krampuskarten) feszített teljes mivoltában. Régebbi verziókon lánccal, virgáccsal, zsákkal vagy hatalmas, fonott kosárral ábrázolták, ahogy a „rossz” gyerekek fölé tornyosul (a zsák természetesen arra szolgált, hogy majd beleteszi és elviszi őket), később azonban profilt váltott, és igazi aranykori celebbé avanzsálódva frivol, humoros, erotikus arcát mutatta – ahogy a fenti képen látható, akár Lady Krampusként.
Egyik fő kellékét, a köré tekeredő láncot a Mikulással kötött békeszerződéstől kezdve egyébként úgy interpretálták, hogy az egyház legyőzte, megszelídítette (láncra verte) az ördögöt – valószínűbb azonban, hogy mind a lánc, mind a virgács inkább ősi beavatási, felnőtté válási szertartásokra utal (egy jó rekonstrukciót láthatunk a témában az HBO GO-n futó „Romulus” c. sorozat elején). Valahol a mai alpesi krampuszok stílusában is felfedezhető ez a vad vehemencia: a habos-babos amerikai Halloweennel ellentétben, amitől valójában senki sem ijed meg, az európai krampuszok a december 5-i Krampusnachton durván eleresztik magukat, beszámolók szerint sokszor korra, nemre tekintet nélkül – amolyan busó-stílusban – inzultálják az egybegyűlteket (a biztonság kedvéért van, ahol kordon választja el őket a nézőktől), az általános őrjöngés közepette pedig bőven fogy a Krampus Schnapps és a röszti.
A Herr Krampusban rejlő lehetőségeket felismerve Ausztriában ma már persze senkinek sem jut eszébe őt kiiktatni a rendezvénynaptárból, sőt. Az egyik leglátványosabb Krampusnachtot Grazban rendezik (ld. a videót írásunk végén), a karintiai Sankt Jakob im Rosentalban pedig komplett krampusz-shop (krampusshop.at) áll profi és leendő krampuszok rendelkezésére. Szintén éves krampuszfesztiváljáról híres a Tarvisióhoz közeli Cave del Predil falucska, ahol december első vasárnapján a magából kikelt Krampusz tiroli kollégáihoz hasonlóan tör elő egy régi bányából, jól megkergeti a gyerekeket és a felnőtteket – hogy lenyugodjon, a gyerekeknek egy bizonyos imádságot kell kántálni. A fesztivál csúcspontján ugyan Krampuszt lefejezik, és kihirdetik San Niccolò (Szent Miklós) győzelmét a gonosz felett – a dicsőség azonban, mint tudjuk, csupán átmeneti.
Krampusz Krapfen: a Zillertali-Alpok démoni derelyéje
Krapfen jelentése fánk, a zillertali specialitás azonban távolról sem hasonlít lekvárral töltött vagy mazsolával, vaníliával, likőrrel készült farsangi rokonaihoz. A Zillertaler Krapfen ugyanis nem édes, és egzotikus módon leginkább a spanyol empanadára vagy a sült derelyére emlékeztet: vékonyra nyújtott tésztából készül, burgonyából, aromás sajtokból, zöldfűszerekből álló töltelékkel töltik, majd félhold alakúra formázva sütik ki. Téli ünnepek, fesztiválok – így a Krampusnacht vagy a Perchtenlauf – elengedhetetlen kelléke, íme, a recept:
Zillertaler Krapfen
Hozzávalók a tésztához:
- 500 gramm rozsliszt (ha finomabb tésztát szeretnénk, használjuk búzafinomliszt és rozsliszt fele-fele arányú keverékét)
- 1 nagy, friss tojás
- 250 ml víz
- csipet só
A töltelékhez:
- 250 gramm áttört túró/cottage cheese/natúr krémsajt/rikotta
- 300 gramm Tiroler Graukäse: a helyi dialektusban „Graukaas” néven futó, tradicionális tiroli, aromás, extrém alacsony zsírtartalmú, száraz, morzsás állagú sajt a kérgén lévő vastag, szürkés penészrétegről kapta nevét. Ha nem jutunk hozzá, hasonló, karakteres ízű alpesi sajttal helyettesíthetjük a lehető legautentikusabb végeredményért.
- 4 nagy, kiváló minőségű, héjában főtt krumpli
- Apróra vágott, friss snidling
- Só
Túrótipp: az eredeti receptben lévő túró nem száraz, inkább krémsajt-jellegű, ezért használhatunk a töltelékhez natúr krémsajtot, cottage cheese-t vagy rikottát is. Ha ragaszkodunk a túróhoz, a kellő krémesség miatt lehet, hogy pár evőkanál tejföllel is gazdagítanunk kell a krémet.
Elkészítés:
- A sóval elkevert lisztet piramis-alakban szórjuk konyhadeszkára vagy egy széles, lapos tálba.
- Üssük a közepébe a tojást és némi vizet, kezdjük el összedolgozni.
- Gyúrjuk rugalmasra a tésztát, adjunk hozzá vizet, ha szükséges (legalább 5 perc). Formázzunk belőle vastag rudat és hagyjuk kicsit pihenni.
- Készítsük el a tölteléket: a héjában főtt, meghámozott burgonyát villával törjük össze, keverjük ki a túróval (vagy rikotta, cottage cheese, stb.), a szétmorzsolt szürkesajttal (ill. más, aromás alpesi sajttal) és az apróra vágott snidlinggel. Pici vizet adhatunk hozzá, ha igényli. Mivel a szürkesajt maga a Krapfen fűszere, csak sózzuk, más ízesítő az eredeti receptben nem szerepel.
- A tésztarudat vágjuk kb. 1,5 cm széles kockákra. Lisztezett deszkán egyenként nyújtsuk őket olyan vékonyra, amilyen vékonyra lehet. A kinyújtott tésztáknak nem kell szabályosnak lenniük.
- Tegyünk evőkanálnyi tölteléket a tészta közepébe. A tészta felét hajtsuk a töltelékre, így félhold-alakú lesz. Légmentesen nyomkodjuk le a tésztát a töltelék körül, majd recés derelyevágóval vágjuk körbe.
- Forró, tiszta zsiradékban süssük a félholdak mindkét oldalát aranybarnára. Csepegtessük le, azonnal – akár finom zöldfűszeres mártogatóssal – kínáljuk. Egy kupica Krampus Schnapps kíséretében a Zillertaler Krapfentől még a Mikulás is garantáltan elgyengül: ünnepi gasztroélményeket mindenkinek!
