Aki volt Angliában, tudja, hogy bizonyos eszközök nem hiányozhatnak egy brit háztartásból, ilyen az esernyő és az esőkabát, a kézi palántázó-szett – lévén a britek a világ leglelkesebb hobbikertészei –, valamint természetesen a kenyérpirító.
Hogy pontosan honnan ered a piritós iránti rajongás, nem tudni, de a gasztronómia e szerény remekének népszerűségét mutatja, hogy 2017-től Nagy-Britanniában február utolsó csütörtökét National Toast Day-ként, azaz nemzeti pirítós-napként ünneplik (az esemény valójában 2014-től él, csak pár évig február utolsó keddjén tartották).
A pirítós rajongói hangoztatják: a Toast Day jóval többről szól, mint 2 kenyérszelet közé csapni valamit és lefotózni Instagramra. Hitvallásuk szerint a piritóst „ehető művészetté” kívánják emelni, a közösségi felületeken ismeretlen, kreatív arcát megmutatni. Kissé földhözragadtabb aspektusa a dolognak, hogy a pirítós-napot a Tiptree World Bread Awards (Tiptree világkenyér-verseny) jegyzi, a Tiptree pedig egy brit, dzsemeket, chutneykat, ízesítőket forgalmazó cég, ezekből persze bőven lehet a pirítósra is pakolni.
De térjünk vissza kultúrgasztro-szférákba és pillantsunk bele a toast történelmébe: az angol elnevezés a latin „tostum” kifejezésből ered, melynek jelentése megperzselni, megégetni, és több mint valószínű az állott kenyér felhasználhatóságának biztosítása miatt terjedt el a Római Birodalomban. Először szimplán parázsba helyezett kövekre tehették a megszikkadt kenyérszeleteket, később azonban már nyársot, fémrácsot használtak. A kenyér mind a római, mind az utána következő korokban nagy kincs volt, a szikkadt, „perzselt” kenyér pedig máig sokféleképp képviselteti magát az európai konyhában: levesbetétként, sűrítőként, vaníliás tejbe áztatva kenyérpuding-alapanyagként…
Az elektromos pirítós technológiájának alapötlete Alan MacMasters skót tudós, feltaláló nevéhez fűződik, a találmányt az általa bevont angol Crompton & Co. elektronikai vállalat fejlesztette tovább, míg 1893-ban megszületett az első elektromos szerkezet „Eclipse toaster” néven. Ne is gondoljunk azonban a mai vagy akár a 20. századi komfortfokozatra: az ős-pirítóst manuálisan kellett ki-bekapcsolni és a kenyérszeleteket megfordítani, hogy mindkét oldalon megpiruljanak.
Az automatikusan megfordított kenyerekre a toast-rajongók egyre népesebb táborának csupán 2 évtizedet kellett várni: míg a General Electric 1909-ben egy Frank Shailor által tervezett, designos, mintás kerámiaaljzatú eszközt vetett be a háztartások meghódítására (sikeresen), az igazi vízválasztó a pirítós történelmében az 1913-as év volt, amikor a Copeman Electric Stove Company bemutatta a kenyeret emberi beavatkozás nélkül megfordító szerkezetét. Ettől kezde a pirítós szárnyalása nem ismert határokat: Charles Perkins Strite 1919-es találmányát, a pop-up toastert (amiből kiugrik a kenyér) 1921-ben szabadalmaztatták, Otto Frederick Rohwedder 1927-es kenyérszeletelő gépe pedig újabb lendületet adott a pirítós fejlődésének. Ma, a 21. században már smart toasterek, okos pirítósok versengenek a tech-tudatos vásárlók kegyeiért, amik mikrochip-technológiájuk révén különféle kenyereket, péksüteményeket – bagelt, muffint, rusztikus áfonyás kenyeret – képesek felismerni és akár párhuzamosan pirítani. A jövő toast-szakértők szerint pedig minden kétséget kizáróan a nyomtatott pirítósé, melyet akár távolról irányítható toast printerek fognak számunkra a kívánt időben, optimális minőségben, hőmérsékleten tálalni…
Azonban semmiképp se rohanjunk leselejtezni kevésbé okos, de jól szuperáló pirítósunkat – a pirítós-nap alkalmából ajándékozzuk meg inkább magunkat, szeretteinket a világ egyik legnépszerűbb toastjával, ami nem, nem francia, hanem walesi és az egzotikus „Welsh rarebit” (walesi nyúl) névre hallgat. A név eredetére számos teória akad, többségük vagy a walesiek szegénységére (nyúlhús sem jut nekik, ezért sajtot esznek) vagy vadászatbeli képességeinek hiányára (egy nyulat sem tudnak elejteni, így nekik csak a sajt marad) fókuszál. A „rarebit” pedig egy angol nyelvtani fordulattal, egyfajta szójátékként keletkezett a rabbitből, kifejezve, hogy a melegszendvicsben szerencsére semmilyen nyúlhús nem található. A 18. században ugyan feljegyeztek skót és angol „nyulakat” is, de ezek sem tudták a walesit ledönteni trónusásról – az igazság kedvéért azért megjegyzendő, hogy a „walesi” nyúl konkrét walesi eredetére sincs bizonyíték a nevén kívül. További, ma is kedvelt interpretációk a piruló nyúl (blushing bunny) és a nyúlbak (buck rarebit), előbbi paradicsomlevessel, míg utóbbi tükörtojással a tetején (olykor sült babbal vagy sonkával kiegészítve) készül és nemcsak Nagy-Britanniában, de Franciaország északnyugati régióiban is a bisztrómenük kedvelt eleme.
A klasszikus walesi nyúlhoz mindenképp szükséges karakteres Worcestershire-szósz, érett cheddar, angol mustár és 1-2 evőkanál Guinness, de a különleges gasztroélmény megéri. Sok recepttel találkozhatunk az interneten, az alábbi egy light, liszt, tej és besamel-mentes verzió:
Welsh rarebit 4 személyre
Hozzávalók:
- 8 szelet kovászos, ropogós héjú kenyér
- 25 dkg érett cheddar
- 1-2 teáskanál angol mustár
- 1 tojássárgája
- 3-4 löket Worcestershire-szósz
- 1-2 evőkanál Guinness
Elkészítés:
- A sütőt grill-funkción melegítsük elő.
- A hozzávalókat a Guinness kivételével tegyük aprítógépbe, mixeljük össze, majd fokozatosan adjunk hozzá annyi Guinnesst, hogy megfelelő halmazállapotú, nem túl folyós krémet kapjunk.
- A kenyereket pirítsuk meg, egyenlően kenjük meg a krémmel.
- Grillezzük a walesi nyulat szép aranybarnára, karamellizáltra: akkor jó, ha a krém „fortyog” a kenyéren.
Emlékezetes télvégi gasztroélményeket!
