Immungasztro gyerekeknek

Az október 20-i séf világnapon (International Chef’s Day) idén a gyerekgasztronómiáé a főszerep: a nemzetközi eseményt a Worldchef (World Association of Chef’s Societies) világszervezet volt elnöke, a dél-afrikai Billy Gallagher alapította 2004-ben, azóta minden évben más témára fókuszálva rendezik meg. Mivel a szervezet kiemelt céljának tekinti a gyerekek, tinédzserek egészséges táplálkozásra nevelését – melynek szellemében workshopokat is tartanak –, a 2020-as séfnapot teljes egészében a jövő generációnak szentelik, mint írják az esemény honlapján: „A bizonytalanság körülöttünk van, jobban, mint bármikor, és ez stresszt és feszültséget szül. Az erős immunredszert tápláló, stresszűző ételek valódi segítséget jelenthetnek ezekben a kihívásokkal teli időkben.” A 2020-as kampány címe ennek fényében „Healthy Food for the Future” (egészséges ételt a jövőnek), amihez információkat, recepteket, és egy letölthető eszköztárat is kínálnak (https://www.internationalchefsday.worldchefs.org/).

„Az vagy, amit megeszel”: tartja a mondás, és nincs jobb alkalom arra, hogy üzenetét komolyan vegyük. Modern orvostudomány és védőoltások hiányában étel és egészség egészen az ókortól kezdve együtt járt: a híres indiai, görög, római, perzsa és arab gasztroszakértők még a recepteskönyveket is egészségügyi alapon írták meg, részletesen ecsetelve, hogy egy-egy fogás pontosan milyen problémát gyógyít, ill. milyen bajokat kerülhetünk el vele. Míg az ipari forradalomkor beindult tömeggyártás, az egészségtelen élelmiszerek bősége elkényelmesítette (és több szempontból: cukorbetegség, elhízás, szív- és érrendszeri problémák, gyulladások, allergiák) megbetegítette a világot, az utóbbi évtizedekben szerencsére visszatérőben a gasztronómia eredeti, egészségközpontú felfogása: a minőség mennyiség fölé helyezése, törekvés a jó szelekcióra, ellenállás a bőség csapdájának.

Sokak szerint persze nem ilyen egyszerű a képlet, joggal mondják: válogathat a boltban, aki teheti, hiszen a minőség drága, egyre kevésbé megfizethető. Mégis, annak ellenére, hogy az árak rendületlenül kúsznak fel, érdemes vásárlási, étkezési szokásainkat az egészség fókuszában felülvizsgálni és ha lehet, kivenni a kosárból azt, amit csupán szemünk kíván vagy amit csak megszokásból dobunk bele, és betenni azt, ami szervezetünknek valóban hasznos (hosszú távon ezektől az alapanyagoktól dobódhatunk fel a legjobban). Ott vannak például a rendkívül tápláló, fantáziadúsan (hazai, mediterrán, mexikói) módon elkészíthető hüvelyesek: babok, borsók, lencsék, melyek egészséges táplálkozásban betöltött szerepe egyre inkább reflektorfénybe kerül. A Kék Zónákra (bolygónk leghosszabb átlagéletkorú régiói) jellemző, hogy hetente több alkalommal fogyasztanak fokhagymával, chilivel, finom fűszerekkel készült hüvelyeseket – nálunk sajnos még nem ilyen jó az imidzsük, pedig ízletesek, laktatóak, és akár egy többtagú család számára is olcsón kihozható belőlük a szükséges adag. Érdemes lenne több figyelmet szentelni a zöldségek között szintén olcsónak számító sárgarépára, céklára, zellerre, gyökérzöldségekre is, hiszen vitaminjaik, bioaktív hatóanyagaik révén valódi egészségbombák: főételként, levesként, szószként, püréként, serpenyőben sütve vagy sütőben karamellizálva – a sárgarépa és a cékla esetében még sütiként is – bevethetők. További, méltatlanul hanyagolt kategória vásárlásaink során a konzerv halak csoportja: a legolcsóbb szardínia vagy makréla is mennyei fogás lehet összetört főtt tojással, reszelt fokhagymával, apróra vágott zöldségekkel és lilahagymával kikeverve, egy kis citromlével, petrezselyemmel bolondítva. Mindent összevetve, bár az ár meghatározó tényező, nem biztos, hogy hó végén a legolcsóbb ipari felvágottak és tömbsajtok között kell keresgélnünk: némi kreativitással és rugalmassággal eséllyel találunk jobb alternatívát is egészségünk érdekében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A táplálkozási irányelvekben és a vásárlási szelekcióban nyújt segítséget az „Okostányér” (www.okostanyer.hu), a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége felnőttek és gyerekek számára kiadott ajánlása, mely szerint 6-17 éves gyerekeknek és tinédzsereknek:

A fűszerezéssel kapcsolatban még annyit érdemes hozzáfűzni, hogy, mivel az ízek tápanyagokat hordoznak, az ételkészítésnél minél komplexebb ízhatásra érdemes törekednünk: így lesz vonzó, karakteres, egyben egészséges is a végeredmény. Az ételek gyerekek, tinédzserek számára csábító intenzitását az egészséget és az ellenállóképességet támogató fűszerekkel (európai és ázsiai fűszernövények, gyömbér, pirospaprika, fokhagyma, hagymafélék, citrom, lime, zöldfűszerek, stb.) érhetjük el. Igyekezzünk gyermekeinkkel megismertetni, megszerettetni az összes létező ízt (ld. a bejegyzés végi linket), mert így egyrészt gasztroviláguk sokkal kifinomultabb, izgalmasabb lesz, másrészt ha csak a sósra meg az édesre „kalibrálódnak”, annak hosszú távon súlyos következményei lehetnek, ugyanis óhatatlanul több cukrot és nátriumot fognak bevinni, mint amire szükségük van. Az immunrendszer szempontjából fontos aspektus a D-vitamin kérdése is: mint tudjuk, e vitamin napfény hatására termelődik a szervezetben és elengedhetetlen a kalcium beépüléséhez, az egészséges csontok, fogak kialakulásához és megtartásához, valamint számos idegi, szív- és érrendszeri, gyulladásgátló mechanizmushoz. Hallhattuk a híreket a D-vitaminnal kezelt Covid-19-es betegek állapotának javulásáról is, ennek ellenére ne essünk túlzásba: az őszi-téli időszakban egy normális, kiegyensúlyozott vitaminbevitelt célozzunk meg, a D-vitamin túladagolása felesleges, sőt, káros lehet. Amennyit tudunk, tartózkodjunk a napon (ideálisan legalább napi fél órát), emellett fogyasszunk rendszeresen D-vitamintartalmú ételeket: lazac, tonhal, makréla, szardínia, hering, pisztráng, tőkehalmáj, tőkehalmáj-olaj, minőségi, tápanyagdús tej, vaj, tojássárgája, egyes hosszan érlelt sajtok.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ízelítő a 2020-as „séf világnap” gyerekreceptjeiből:

Forró tepsis szendvics

Hozzávalók:

 

 

 

Elkészítés:

  1. A sütőt melegítsük elő 200 fokra.
  2. A hagymát és a fokhagymát alacsony-közepes lángon pároljuk átlátszóra a vajon.
  3. A megmosott, megszárított gombát nagylyukú reszelőn reszeljük a hagymára. Pirítsuk addig, míg a gombából elfő a nedvesség, de azért rugalmas marad. Közben fűszerezzük sóval, borssal, Provence-i zöldfűszerekkel.
  4. A friss bagettet vágjuk félbe, kenjük meg paradicsomszósszal. Kanalazzuk rá a pirított gombát. Tegyük a 2 kenyérszeletet sütőpapírral kibélelt tepsire.
  5. A szeletekre reszeljünk mozzarellát, tetejüket szórjuk meg félbevágott koktélparadicsommal.
  6. Süssük 5-7 percig, amíg a sajt megolvad és a paradicsom karamellizálódik.
  7. Tálaláskor locsoljuk meg kevés paradicsomszósszal, szórjunk rá finomra vágott snidlinget.

Tipp: ha vékonyabbra vágjuk a kenyeret, a tölteléket két szelet közé is tehetjük, kartonpapírral és zsineggel átkötve pedig akár designos uzsonnává, partifalattá alakíthatjuk.

Sült bébirépa-snack

Hozzávalók:

 

 

 

Elkészítés:

  1. A sütőt melegítsük elő 200 fokra.
  2. A bébirépát és a lilahagyma-cikkeket rendezzük el egy tepsin.
  3. Egy tálban keverjük össze az olívaolajat, a borecetet, a köményt és a pirospaprikát.
  4. Öntsük a keveréket a zöldségekre úgy, hogy mindenhol be legyenek vonva.
  5. Süssük forró sütőben finom karamellesre (kb. 35 perc).
  6. Mentalevelekkel és frissen reszelt citromhéjjal megszórva tálaljuk.

Szupersmoothie

Hozzávalók:

Elkészítés:

Az összes hozzávalót tegyük turmixgépbe, mixeljük alacsony fokozaton addig, míg krémes és homogén nem lesz. Kínáljuk smoothie-poharakban, akár kreatív gyümölcsdekorációval: egészség, szépség, lendület az egész családnak.

A séfek világnapja összes receptje>>

Táplálkozási útmutató 6-17 éveseknek kalkulátorokkal, vásárlási és főzéstippekkel: Okostányér>>

„Kapj rá!” kampány a hazai halfogyasztásért halfajtákkal, receptekkel, lelőhelyekkel>>

 Kevesebb cukor & só, maximum élvezet: fogyj, és fedezd fel az ízeket!>>

Még több gasztrotipp a real.hu Szezon-rovatában>>