A “MAGYAR TERMÉK” Nonprofit Kft. és a Trade Magazin Nagy István agrárminiszter fővédnökségével 2018-ban új díjat alapított, melyet azért hoztak létre, hogy elismerjék azon kereskedelmi üzletláncok munkáját, amelyek aktívan segítik a magyar termékek piacra jutását.
Az áruházlánci együttműködések azt mutatják, hogy a kereskedelmi hálózatok egyre aktívabban kapcsolódnak be a hazai termékek népszerűsítésébe.
A díj egy minden tekintetben rendhagyó év munkáját is díjazza, hiszen a 2020-as járványidőszak megmutatta, hogy a magyarországi kereskedők és gyártók le tudják győzni a váratlan problémákat, és képesek zavartalanul biztosítani a lakosság ellátását.
A több mint 190 védjegyhasználó minden, Magyar Termék védjegyes árut forgalmazó kereskedelmi hálózatra szavazhatott meghatározott kritériumok alapján, az ő szavazataikat egészítették ki a szintén védjegyhasználók képviselőiből álló szakmai zsűri szavazataival.
Büszkén jelentjük, hogy a Reál Hungária Élelmiszer Kft. a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíj átadásán a kiemelkedő promóciós együttműködésért különdíjat kapott. Nagyon örülünk az elismerésnek, a hazai termékek kimagasló arányban elérhetőek hálózatunkban, köztük Magyar Termék védjegyet kiérdemelt Reál márkák is. Tevékenységünkkel igyekszünk a magyar gyártókat támogatni, eljuttatva minőségi termékeiket a vásárlóknak.