Régióválasztó
Akcióink régiónként változnak, ahhoz hogy a lakóhelyed szerinti akciókat megkapd kérlek add meg a településed nevét vagy irányítószámod.
Hozzávalók
(4 főre)

25-30 dkg cheddar sajt (vörös, fehér, vagy sárga)

1 fej vöröshagyma

2-3 gerezd fokhagyma

1-2 ek. Liszt

3 dl tejszín


8-10 dl húsalaplé

ízlés szerint só, bors, esetleg szerecsendió

Leves
Elkészítés:20 perc
Nehézségi szint:Könnyű

Cheddar sajtkrémleves

Kevés olajon vagy vajon fonnyasszuk meg az apróra vágott vöröshagymát, majd adjuk hozzá az összezúzott fokhagymát.
A kis kockákra vágott sajtot adjuk a hagymához és kis lángon olvasszuk fel, majd ízlés szerint ízesítsük.

Ezt követően öntsük fel a húsalaplével.
Közben a lisztet kavarjuk el a 3 dl tejszínnel, és az így elkészült habarást öntsük hozzá.

Forraljuk fel a levest és már kész is. Tálaláskor megszórhatjuk pirított kenyérkockákkal és aprított petrezselyemzölddel, mely a krémlevesek kiváló kísérője.